„Képein a létezés az ember elvadulásáról, a pusztítás elszabadulásáról, a megsemmisülésről, a világvége megtapasztalásáról szól, arról, ’Mikor harapni kezd a bárány/ s a búgó gerle véres húson él...’ /Radnóti/.” (Spira Veronika)

„Anna Margit mindig vele van: néha személytelenül, halászlány vagy varrónő képében, máskor viszont mint festő, vagy pedig mint álmodozó, távolba néző fiatalasszony.” (Passuth Krisztina)

„Ő és Anna Margit szinte belebújnak a lecsonkított ágú vastag fába,… de szemük szomorú – a fa nem ad otthont, nem burkolja be őket úgy, mint annak idején a szobájuk. Az angyal csalódott, síró mozdulattal fordít hátat a fának.” (Passuth Krisztina)

„A tűz, mint a katasztrófa, a veszedelem jelképe költözik be művészetébe, méghozzá… inkább közvetve, valamilyen más motívumhoz tapadva. Így lángol a festő feje fölött a ház, azaz közeledik a borzalom, fenyegeti a pusztulás.” (Passuth Krisztina)

„Ámos Imre... ’angyal’-motívumában az emberi védelmet inkarnálja…. A szentendrei kis barokk templom tornyára kezeit védőn kiterjesztő sárga ruhás, hosszú szárnyú angyal borul, épp most lép ki a festő gondterhelt homlokából.” (Petényi Katalin)