„Ha a magyar kultúrkincset tágabban értelmezzük, akkor a pásztorfaragványok mellett bizony a hímes tojás is a »csapathoz« tartozik. Már csak azért is, mert jellegzetesen magyar produktumnak mondható, előállításában és motívumkincsében is találunk speciálisan magyar megoldásokat. A keszthelyi Balatoni Múzeum is gyűjtésre érdemesnek tartotta és 3D-ben digitalizálta is a hímes tojásokat, amelyek közül most egy viaszos eljárással díszített darabot tanulmányozhatunk. A hímes, írott vagy piros tojás valami miatt a közép- és kelet-európai, leginkább katolikus kultúrkörben (a sírjából feltámadó Krisztust jelképezve) terjedt el, a néprajzi lexikon szerint ugyan Európa boldogabbik, nyugati részén is előfordul szigetszerűen, de csak színezetten, díszítések nélkül. A főtt vagy kifújt tojások befestése nem valami bonyolult dolog, a növényi eredetű festékeket sem nehéz előállítani. A mai napig legelterjedtebb festékanyag a téglavörös színt produkáló hagymahéj, pontosabban a vöröshagymának az elszáradt, külső részei. A bordós piros színt meg a berzseny (Phytolacca americana) terméséből lehet kinyerni, de a magokkal vigyázni kell, hasmenést és hányást is okozhatnak. Hazánkban a tojás »hímezésének« két, talán egyenrangú módszere, az »írás« és a karcolás terjedt el és él a mai napig. A most vizsgált darab az írott tojások közé tartozik. A módszer lényege, hogy olvasztott méhviasszal felvisszük a tojásra a mintákat, majd pedig festékbe áztatjuk. A viaszos részt értelemszerűen nem fogja meg a festék, készen is van a hímes tojásunk. Vannak, akik még leolvasztják vagy ecettel lemossák a viaszt a tojásról, de ennek már nincs jelentősége. A pálcikára rögzített kis fémtölcsérből vagy csőből álló »íróka« otthon is elkészíthető mondjuk egy golyóstoll fém betétéből, de élelmes emberek már boltokban is árulják. Ezt mártjuk be az olvasztott viaszba, majd ügyesen (és gyorsan, mert a viasz hamar megszilárdul) »felcsorgatjuk« tojásunkra a mintákat. Amik meglehetősen változatosak, és amik között ősi mágikus jeleket, reneszánsz hímzéseket is fel tudnak fedezni a szakemberek. A díszítésnél talán a tojás tökéletes formája is szimmetriára készteti az alkotót. Aki először az esetek többségében nyolcadolja, nyolc részre osztja a munkadarabot, majd pedig következik a minták felvitele. Ezek közül talán a legegyszerűbb a fenyőfás dísz, amit változatos formátumokban szoktak alkalmazni a tojásfestők. Akik, legalábbis a profibbja, általában idős falusi asszonyok. Becsüljük meg és ne hagyjuk elveszni tudományukat!” (Pálffy Lajos: Tikmony reneszánsz mintákkal) http://mandarchiv.hu/cikk/3313/Tikmony_reneszansz_mintakkal
„Tojást hímezhetünk a már bemutatott viaszos, írókás eljárás mellett karcolással, savazással is. A keszthelyi Balatoni Múzeum jóvoltából most több ilyen szépen megmunkált tojást is „körbejárhatunk” a MaNDA adatbázisában. Az biztos, hogy nincs az országnak olyan szeglete, ahol húsvét tájékán ne készítenének valamilyen eljárással hímes tojásokat. Erre leggyakrabban a tyúktojást szokták felhasználni, de a pulykák, kacsák és ludak hasonló produktumai is megfestődhetnek. Emellett porcelánból is készítenek, vagy fából is szoktak esztergálni tojásformákat, amiket aztán valamilyen fedőfestékkel, leggyakrabban olajjal szoktak díszíteni. A szárnyasok tojásait amúgy két formában, keményre főzve, vagy „kifújva” szokták felhasználni. Ez utóbbinak az „élettartam” szempontjából kétségkívül van egy nagy előnye a főtt tojással szemben, mégpedig az, hogy nem lehet megenni. A kifújt, megfestett tojásokkal szokták díszíteni évről évre a vázába tett barkaágakat, de a főtt tojás is lehet hosszú élettartamú, megfelelő hőmérsékleten egy idő után eltávozik belőle a nedvesség, valósággal kiszárad, olyan súlyúvá válik, mint kifújt sorstársa. A karcolásos díszítéshez nem kell valami nagy eszköztár. Elég a tojásokat festékbe tenni, majd száradásuk után a karcolótűvel már kezdhetjük is a minták kapirgálását. Ezzel a technikával, mint ahogyan a kiválasztott tojás kapcsán is megállapíthatjuk, jóval aprólékosabb, finomabb díszítéseket és feliratokat produkálhatunk, mint a viasszal való írással. A karcolás mellett, különösen az ország németek lakta vidékein, szokásban van savval is maratni festett tojásra díszeket. Erre a feladatra ecetsavat, vagy éppen sósavat szokás használni. A savazásos eljárást kombinálni lehet a karcolásos díszítéssel is. A savval nagyobb felületeken tudjuk a színeket halványítani, eltüntetni, míg a körvonalakat, figurákat tűvel karcoljuk bele a tojás héjába. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy vannak úgynevezett berzselt tojások is, itt a festékbe dobás előtt egy-egy szép falevelet, virágot szorítunk rá harisnyával vagy gézzel a tojásra, hogy aztán a száradás után majd kirajzolódjon a levél formája.” (Pálffy Lajos: Tűvel és savval estek neki a tojásnak http://mandarchiv.hu/cikk/3340/Tuvel_es_savval_estek_neki_a_tojasnak). A 3D-ben digitalizált hímes tojás a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képezi.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„Tojást hímezhetünk a már bemutatott viaszos, írókás eljárás mellett karcolással, savazással is. A keszthelyi Balatoni Múzeum jóvoltából most több ilyen szépen megmunkált tojást is „körbejárhatunk” a MaNDA adatbázisában. Az biztos, hogy nincs az országnak olyan szeglete, ahol húsvét tájékán ne készítenének valamilyen eljárással hímes tojásokat. Erre leggyakrabban a tyúktojást szokták felhasználni, de a pulykák, kacsák és ludak hasonló produktumai is megfestődhetnek. Emellett porcelánból is készítenek, vagy fából is szoktak esztergálni tojásformákat, amiket aztán valamilyen fedőfestékkel, leggyakrabban olajjal szoktak díszíteni. A szárnyasok tojásait amúgy két formában, keményre főzve, vagy „kifújva” szokták felhasználni. Ez utóbbinak az „élettartam” szempontjából kétségkívül van egy nagy előnye a főtt tojással szemben, mégpedig az, hogy nem lehet megenni. A kifújt, megfestett tojásokkal szokták díszíteni évről évre a vázába tett barkaágakat, de a főtt tojás is lehet hosszú élettartamú, megfelelő hőmérsékleten egy idő után eltávozik belőle a nedvesség, valósággal kiszárad, olyan súlyúvá válik, mint kifújt sorstársa. A karcolásos díszítéshez nem kell valami nagy eszköztár. Elég a tojásokat festékbe tenni, majd száradásuk után a karcolótűvel már kezdhetjük is a minták kapirgálását. Ezzel a technikával, mint ahogyan a kiválasztott tojás kapcsán is megállapíthatjuk, jóval aprólékosabb, finomabb díszítéseket és feliratokat produkálhatunk, mint a viasszal való írással. A karcolás mellett, különösen az ország németek lakta vidékein, szokásban van savval is maratni festett tojásra díszeket. Erre a feladatra ecetsavat, vagy éppen sósavat szokás használni. A savazásos eljárást kombinálni lehet a karcolásos díszítéssel is. A savval nagyobb felületeken tudjuk a színeket halványítani, eltüntetni, míg a körvonalakat, figurákat tűvel karcoljuk bele a tojás héjába. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy vannak úgynevezett berzselt tojások is, itt a festékbe dobás előtt egy-egy szép falevelet, virágot szorítunk rá harisnyával vagy gézzel a tojásra, hogy aztán a száradás után majd kirajzolódjon a levél formája.” (Pálffy Lajos: Tűvel és savval estek neki a tojásnak http://mandarchiv.hu/cikk/3340/Tuvel_es_savval_estek_neki_a_tojasnak). A 3D-ben digitalizált hímes tojás a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képezi.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Gulyás Magdolna naiv képzőművész rajza. Háttérben tornácos ház. Kívül gémeskút vizet merítő legénnyel, előtérben öt bőgatyás, mellényes legény, négy népviseletbe öltözött lányt locsol vödörrel. Az alkotás a kecskeméti Katona József Múzeum Magyar Naiv Művészek Gyűjteményében található.
Sási János 1976-ban készült felvételén egy somogyudvarhelyi komatál látható felülnézetből. A fehér mázas tányér közepén egy palack bor áll, a palack körül egy sor alma és narancs vegyesen, felette egy sor hímes tojás. A tojásokon egy kisméretű fonott kalács látható, melyet növénykoszorú és masnira kötött színes szalagok díszítenek. A fotó a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum néprajzi gyűjteményének részét képezi. A komatál “elsősorban egynemű (ritkábban különnemű) fiatalok barátságkötésének megpecsételése ajándékcserével. Egyéb elnevezései: komálás, mátkálás, vésározás. Ez a kötelék a fiatalok későbbi életében más társadalmi kapcsolatok (keresztkomaság, házasság) alapjául is szolgálhat. Általában fehérvasárnapon, de húsvéthétfőn, esetleg későbbi tavaszi ünnepen, pl. pünkösdkor, május elsején is történhet. A Dél-Dunántúlon és a mátraalji palócoknál ismert szokás szerint a barátságot kötni kívánó fiatal (szülei, hozzátartozói segítségével) ajándékegyüttest készít elő főleg húsvéti ételekből: tálra helyezett koszorú alakú kalács, ill. egyéb sütemény, hímes húsvéti tojások, továbbá gyümölcs, szeszes ital, esetleg kendővel letakarva. Ismertek e célra készült cseréptálak, beleépített korsóval vagy tojástartóval. Az ajándékot személyesen vagy küldött által szokás eljuttatni a kiszemeltnek, lányok komatálküldése esetén kisebb lánnyal.” Magyar néprajzi lexikon
