Általános

Cím

Körülírt képek - Fényképezés és kultúrakutatás II.

Leírás

A KVAT (Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék) a komplex kultúravizsgálaton belül kitüntetett feladatának tekinti vizuális antropológiai kuatások kezdeményezését. Hisz szöveg és kép másként nevezi meg és elemzi, látja és láttatja, dokumentálja és konstruálja a vizsgált jelenségeket. Jelen kötet betekintést enged ezen műhelymunkába. Tanulmányaink szerzői a KVAT oktatói és hallgatói: Bán András (1951-) (műkritikus) (szerkesztő); Biczó Gábor (1968-) (oktató, egyetemi docens); Bócsi Krisztián (1974-) (antropológus, fotós); Bódi László (1963-) (egyetemi oktató, antropológus, társadalomkutató, fotóművész); Bogdán Melinda (muzeológus); Bozó Krisztina; Fejős Zoltán (1954-) (magyar etnográfus, antropológus); Gulyás Gyula (1944-) (magyar filmrendező); Ilyés Zoltán (1968-2015) (antropológus); Juhász Orchidea (1975-) (tanársegéd); Kunt Ernő (1920-1994) (festő, grafikus); Lágler Péter; Szöllősi Péter (antropológus, bölcsész); Tóth Vilmos; Tuczai Rita (kulturális antropológus, fotós). Szerkesztette: Bán András (1951-) (műkritikus) Kiadó: Miskolci Galéria (Miskolc); Magyar Művelődési Intézet (Budapest) - 1999 Közreműködő: Fejős Zoltán (1954-) (magyar etnográfus, antropológus) (bevezető); A kötet külső borítója: Bódi László alkotása

Kompetencia

Évfolyam

Szociális és állampolgári kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Szentendre-szigeti késő bronzkori egyfülű urna (Urnamezős kultúra, Kr. e. 1400/1300-900/800) - II.

Leírás

„Hogy mikor és hol kezdte el az emberiség elégetni a halottait, azt nem nagyon lehet tudni. Eme tevékenység okára már vannak viszont logikusnak tűnő válaszok. Ugyanakkor az első, a hamvakat megőrző urnák méreteiből is érdekes következtetéseket vonhatunk le. Amit meg is tesszük a egy a Szentendrei-szigeten talált késő bronzkori edény kapcsán. A halottak elégetését a közegészségügyi okok, tehát a bomlással felszabaduló kórokozók mellett a visszatérésüktől való félelem is motiválhatta. Aztán az is igaz, hogy sok helyen egy nagy rakás fát összeszedni jóval könnyebb volt, mint a sírgödröt megásni, de ez csak egy laikus felvetése, nem is kell foglalkozni vele. Az viszont biztos, hogy a szigeti temetőben talált urnában is az úgynevezett urnamezős kultúra emberének hamvai nyugodtak egészen a régészek megérkezéséig. Ezt a halomsíros kultúrát követő, Európa nyugati felétől a Dunántúlig, és a nagy folyón is néhol átnyúló történelmi időszakot a bronzkor részének tartjuk. A temetkezési forma talán éppen ennek a fémnek a kereskedelmével terjedt el az Alpok kelti és északi lejtőitől eljutva egészen a holland tengerpartig. A biztosan meglévő információ ármlást pedig fokozatosan egységesedő tárgyi formák követik, amit leginkább a fegyvereknél és a karpereceknél lehet tapasztalni. Magyarországon s Vas megyei Velemben, a Szent Vid hegyen és a Celldömölk melletti Ság hegyen folyt a bronz feldolgozása. Ide az alapanyagot az Alpokból és a felvidéki Urvölgyből, vagy Libetbányáról szállították. Az olvasztókat működtetők pedig már elhamvasztották a halottaikat is, mint ahogyan ez akkoriban jellemző volt az egész Dunántúlra. Egyes kutatók a kelták őseinek tartják ezeket az „urnamezősöket″, az biztos, hogy szerettek a hegyek tetejére, folyók partjára letelepedni, és már később, a keltákhoz hasonlóan, földvárakat is építettek. És paticsfalu, gerendavázas házakban laktak, emellett – mint eme edényen is látszik – fejlett volt a kerámiájuk is. És ha megnézzük eme urna paramétereit, hát azt láthatjuk, hogy közel megegyezik a mai temetkezéseknél használatosokkal. Ami biztos csak véletlen lehet, kevés a valószínűsége ugyanis annak, hogy a fával történő égetés után ugyanannyi hamut tudtak volna összegyűjteni, mint mostanában a krematóriumokban.” (Pálffy Lajos: Hamvaink hajléka) http://mandarchiv.hu/cikk/7163/Hamvaink_hajleka

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Szentendre-szigeti késő bronzkori egyfülű urna (Urnamezős kultúra, Kr. e. 1400/1300-900/800)

Leírás

„Hogy mikor és hol kezdte el az emberiség elégetni a halottait, azt nem nagyon lehet tudni. Eme tevékenység okára már vannak viszont logikusnak tűnő válaszok. Ugyanakkor az első, a hamvakat megőrző urnák méreteiből is érdekes következtetéseket vonhatunk le. Amit meg is tesszük a egy a Szentendrei-szigeten talált késő bronzkori edény kapcsán. A halottak elégetését a közegészségügyi okok, tehát a bomlással felszabaduló kórokozók mellett a visszatérésüktől való félelem is motiválhatta. Aztán az is igaz, hogy sok helyen egy nagy rakás fát összeszedni jóval könnyebb volt, mint a sírgödröt megásni, de ez csak egy laikus felvetése, nem is kell foglalkozni vele. Az viszont biztos, hogy a szigeti temetőben talált urnában is az úgynevezett urnamezős kultúra emberének hamvai nyugodtak egészen a régészek megérkezéséig. Ezt a halomsíros kultúrát követő, Európa nyugati felétől a Dunántúlig, és a nagy folyón is néhol átnyúló történelmi időszakot a bronzkor részének tartjuk. A temetkezési forma talán éppen ennek a fémnek a kereskedelmével terjedt el az Alpok kelti és északi lejtőitől eljutva egészen a holland tengerpartig. A biztosan meglévő információ ármlást pedig fokozatosan egységesedő tárgyi formák követik, amit leginkább a fegyvereknél és a karpereceknél lehet tapasztalni. Magyarországon s Vas megyei Velemben, a Szent Vid hegyen és a Celldömölk melletti Ság hegyen folyt a bronz feldolgozása. Ide az alapanyagot az Alpokból és a felvidéki Urvölgyből, vagy Libetbányáról szállították. Az olvasztókat működtetők pedig már elhamvasztották a halottaikat is, mint ahogyan ez akkoriban jellemző volt az egész Dunántúlra. Egyes kutatók a kelták őseinek tartják ezeket az „urnamezősöket″, az biztos, hogy szerettek a hegyek tetejére, folyók partjára letelepedni, és már később, a keltákhoz hasonlóan, földvárakat is építettek. És paticsfalu, gerendavázas házakban laktak, emellett – mint eme edényen is látszik – fejlett volt a kerámiájuk is. És ha megnézzük eme urna paramétereit, hát azt láthatjuk, hogy közel megegyezik a mai temetkezéseknél használatosokkal. Ami biztos csak véletlen lehet, kevés a valószínűsége ugyanis annak, hogy a fával történő égetés után ugyanannyi hamut tudtak volna összegyűjteni, mint mostanában a krematóriumokban.” (Pálffy Lajos: Hamvaink hajléka) http://mandarchiv.hu/cikk/7163/Hamvaink_hajleka

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Balatonöszödi késő rézkori, emberi arcot mintázó agyagmaszk (Kr. e. 3500-2700.) - I.

Leírás

„Az első álarcokat minden bizonnyal még az ősember készítette, hogy a megélhetésért (jobb vadászterületért, termékeny asszonyokért, tűzért vagy vízért) folytatott soha véget nem érő küzdelem során előnyhöz jusson az ellenfél megrémítésével. Mert ami eltér a megszokottól, az bizonytalanságot, félelmet kelthet az emberben, és így nem is tud megfelelő hatékonysággal védekezni a maszkos támadókkal szemben. De a most 3D-ben vizsgálható maszk jóval későbbi, a rézkor végének egy varázsló-papja viselhette a Balatonőszöd-Temetődűlőnél elterülő 20 hektáros földművelő településen. Az emberi arcot ábrázoló agyagból égetett 15,4 x 16,6 centiméteres, tehát az arcot em teljesen fedő maszkot a keszthelyi Balaton Múzeumban őrzik, és ott is digitalizálták a 3D-s technika segítségével. Készítője, a késő rézkori (Krisztus előtt 3500-tól 2700-ig) Baden-péceli kultúra embere az egész mai Magyarország területét belakta, állatokat legeltetett és mellette földet is művelt. Egészen szép cserepeket állítottak elő fazekasműhelyei, és tudott rezet önteni, az előkelői pedig már arany ékszereket is hordtak. A Báden-péceli kultúra embere nagy gondot fordított halottai eltemetésére, a Budakalászon feltárt temetőben 439 mellékletekkel ellátott sírját találták meg a régészek. Itt bukkantak rá Európa első agyagból égetett négykerekű kocsijára, később ebből a szobrocskából több is előkerült, a tizenegyedik éppen Balatonőszödön. Ahol egy varázsló-pap sírjában ezt a maszkot is megtalálták, ami vagy ötezer évet pihenhetett a föld alatt.” (Pálffy Lajos: A varázsló-pap ötezer éves maszkja) http://mandarchiv.hu/cikk/6902/A_varazslopap_otezer_eves_maszkja

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Tiszti szablya

Leírás

„Miért jó, ha görbe a kard? A címben felvetett kérdésre a válasz igen egyszerű: a görbe kardokat, avagy szablyákat elsősorban vágásra használták, a hajlított pengén végigfutó él az emberi testtel érintkezve sokkal hosszabb és mélyebb sebet tudott ejteni, mint egy egyenes kard. Igaz, a szablyával viszont a szúrás volt nehezebb, hiszen egy görbe pengét nehezebb pontosan irányítani. Ezért is volt divatban egy időben, hogy a szablya mellé úgynevezett hegyestőrt is használtak a vitézek. A MaNDA 3D-ben digitalizált gyűjteményében a keszthelyi Balaton Múzeum jóvoltából egy 19. századi tiszti szablya is „körüljárható”. A szablyák a szarmaták, majd a hunok övére kötve jelentek meg először a hanyatló Róma által uralt Európában. A 60-80 centiméter hosszú, ívelt pengéjű, egyélű kardok félelmetes fegyvernek bizonyultak a rómaiak ekkor már jobbára segédnépekből, betelepülőkből álló, rövidebb, egyenes kardokat használó lovasságával szemben. Ahogy az avarok szablyáival is megszenvedtek a már jóval hosszabb, egyenes kardokkal hadakozó frank lovasok, akiket a korabeli páncélzat sem tudott megvédeni egy-egy jól elhelyezett, erőteljes vágás ellen. A honfoglaló és kalandozó magyarok tovább fejlesztették a fegyvert, a mi szablyáinkon már megjelent a fokél is, ami annyit jelent, hogy harci eszköz hegye mintegy 20 centiméter hosszan kétélűvé lett kovácsolva. (A fokélt egyesek szerint az ellenfél lovának kevésbé védett hasa ellni támadásra használták ügyesen eleink.) Az államalapítás után Géza és Szent István nyugati lovagjainak egyenes, kétélű kardjai jöttek divatba nálunk is, a szablya újbóli tömeges megjelenése Magyarországon az oszmán törököknek köszönhető. A keletről érkező hódítók hozták magukkal azokat a fokéllel is ellátott remek pengéket, amik ellen igazából csak hasonló eszközökkel lehetett védekezni akár a csata forgatagában, de az akkoriban gyakori páros viadaloknál is. Ezek a fegyverek, különösen a törökök még a mi szablyáinknál is íveltebb pengéi szúrásra már nem igazán voltak alkalmasak, tovább rontotta az esélyeket, hogy a lovasság nagyobbik részét akkoriban mell- és hátvért védte. A török lovasok láncinggel kombinált lemezpáncéljai ellen a végváriak a hegyestőröket, ezeket a sokszor majd két méteres, vékony eszközöket használták. (A korábban, de a török korban is használatos pallosokról és más szálfegyverekről majd talán máskor ejtünk szót.) A szablya viszont ettől fogva tulajdonképpen a mai napig jelen van Európában, hiszen a honvédtisztek által manapság ünnepi alkalmakkor használt díszkardok is ennek az eszköznek a „leszármazottai”. Pontosabban a 1848-49-es szabadságharc alatt használt 80-85 centiméteres pengehosszú, 80 dekagramm súlyú huszárszablyák (1811M, 1827M, 1837M, 1845M, stb.) formáját megőrizve alakult ki ez a díszfegyver. A Balaton Múzeumban őrzött, a 19. század második felére datált tiszti szablya viszont „kóstolhatott embervért” is, hiszen Solferinónál, Magentánál, de a königgrätzi csatában is harcoltak magyar huszárok. A penge díszéül szolgáló maratott egyik, egyébként rossz helyesírású latin felirat Szűz Máriának, a magyarok patrónájának a segítségét kéri. A másik oldalon a szintén latin „Istenért és a hazáért” szöveg mellett az ismét csak hibásan írt latin „A hazáért és a szabadságért” felirat található. A tiszti szablyákon vasból kialakított különféle formájú markolatkosár a tulajdonos kezét volt hivatott védeni a vágások ellen, a pengén végigfutó vércsatornák pedig rugalmasabbá, könnyebbé tették a fegyvert és állítólag lehetővé lették annak az emberi testből való könnyebb eltávolítását is.” Pálffy Lajos. http://mandarchiv.hu/cikk/2887/Miert_jo_ha_gorbe_a_kard

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia