A keszthelyi Balatoni Múzeum felvételén frakkba öltözött, cilinderes férfi, a sárgulás egyik résztvevője látható velocipéden. „A legelső sárgulást 1874-ben rendezték meg a Georgikonon. Ez az esemény jelzi a ’’gondtalan” gazdászélet végét. A sárgulás a tavaszi félév utolsó szorgalmi hetében zajlik le. A végzős praxik szerenádozni mennek a kedvelt oktatóikhoz. A hét pénteki napjának estjén díszes ruhákba öltözve felavatják a korsóikat, majd fáklyás felvonulással köszönnek el a szeretett városuktól és egyetemüktől. Szombaton reggel meghallgatják a szakfelelős tanáruk búcsúelőadását, elköszönnek a kollégiumtól majd hintóra szállva, végigvonulnak a város utcáin egészen a Festetics kastélyig, érintve a Georgikon épületeit is. Az épületeknél elbúcsúznak a tanszékektől. A felvonulás a kastély kertjében ér véget, ahol a praxik palotást táncolnak. A sárgulás végén szombat este bált tartanak. Itt még mulatnak egy jót, igazi keszthelyi gazdász módjára, mielőtt nekiállnának felkészülni utolsó vizsgáikra”. (http://hok.georgikon.hu/sargulas)
A Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárában található felvételen Szabó Imre (1883-1915) tanító, köztársaságpárti hírlapíró látható biciklijével. Nyaranta kerékpáron bejárta Magyarország legszebb tájait, majd Párizst, Londont, Olaszországot, Észak-Afrikát. A tehetséges fiatalember az I. világháborúban, Doberdónál vesztette életét.