„Az 1930-as évek II. felétől… mindinkább a lelki folyamatok kivetítésére törekedett, egyre mélyebbre hatolt szubjektuma pszichológiai rétegeibe. Hol életre keltett álomképek szövik át képterét, hol megidézett víziók bukkannak felszínre.” (Kopin Katalin)

„Késői alkotásai tragikusak – a koraiak csak szomorúak, de a szomorúság belengi, átitatja minden egyes motívumát. Ámos nem tud örülni, nem tudja elengedni magát. Legszebb, legderűsebb érzelme az Anna Margithoz való ragaszkodás…” (Passuth Krisztina)

„Teljesen szubjektív emlékképekből táplálkozó víziós képekre helyezzük a fősúlyt… szeretném ezt tovább vinni olyan irányba, hogy a kép szuggesztíven fejezzen ki örök emberi érzéseket, amit a legősibb és legkésőbbi kor gyermekei is éreznek majd.” (Ámos I.)

"Nem született prófétának: szelíd lelke úgy itta magába a szenvedést, mint ahogyan korábban, a szép, békés napok csendjét elfogadta, és magára vállalta, nem tiltakozott ellene, csak megjelenítette, kifejezte… ” (Passuth Krisztina)

„Ezekben az években… már nincs helye a játéknak, vagy akár játékosságnak, az ábrázolás kétértelműségének. Minden, még az elvontabb, szimbolikus jelenet is tökéletesen egyértelmű, s kizárólag a halálábrázolásra koncentrálódik.” (Passuth Krisztina)