Földi Péter (http://artportal.hu/lexikon/muveszek/foldi-peter-521) festménye adja a lehetőséget, hogy ezt a foglalkozást, foglalatosságot, pénzszerző módszert is bemutassuk a sajátosságaival, veszélyeivel együtt. No nem a csigák jelentik a veszélyt, hanem a felelőtlen begyűjtés veszélyezteti a nálunk honos éti csigát. A felelősség nagyrészt ugyan az átvevőhelyeké, de jó, ha tudjuk, hogy a csigák életüknek csak a harmadik évétől ivarérettek. Tehát a kicsik nem tudnak szaporodni! Igaz, később univerzálisak. (hímnős) Korai begyűjtésük nem csak azért értelmetlen, mert a kisebbekért kevesebb pénzt adnak, ha átveszik őket, hanem azért, mert ezzel a területen való kipusztulásukat idézhetjük elő. Később nem lesz mit gyűjteni! A hazai gasztronómia furcsa mód nem vesz tudomást a csigákról. Több tonnát szállítunk azonban Franciaországba, frankofon területekre. http://www.agroland.hu/?hir=6204
A Szinva-patak a Bükk-hegységben ered, közel 30 km hosszan folyik, és a Sajó folyóba torkollik. A patak leghosszabb szakasza Miskolcon folyik keresztül, ahol több, mint hetven híd vezet át rajta, a belvárosban pedig több száz méteren lefedték. Első említése 1377-ből Nagy Lajos oklevelében található.
A keszthelyi Balatoni Múzeumot 1898 augusztusában alapították. Ekkor ajánlották fel a múzeum számára az első letétet. A gyűjtemény első darabjait Csák Árpád régészeti gyűjteménye alkotta. Utána alakult meg a természettudományi osztály és kezdődött meg a könyvtári állomány gyarapítása. A néprajzi gyűjtemény alapjait Sági János tette le. 1925-ben kezdték építeni a múzeum új épületét, ahol a kiállítás 1935-ben nyílt meg. A múzeum gyűjteményének nagy része a II. világháborúban megsemmisült. 1949-ben szilárdult meg újra a múzeum helyzete, ekkor még kölcsönzött kiállítási tárgyakkal működött. A háborús veszteség utáni gyűjtőmunka nyomán 1967-ben már saját anyagra épülő állandó kiállítás nyílt.
A keszthelyi Balatoni Múzeumot 1898 augusztusában alapították.. Ekkor ajánlották fel a múzeum számára az első letétet. A gyűjtemény első darabjait Csák Árpád régészeti gyűjteménye alkotta. Utána alakult meg a természettudományi osztály és kezdődött meg a könyvtári állomány gyarapítása. A néprajzi gyűjtemény alapjait Sági János tette le. 1925-ben kezdték építeni a múzeum új épületét, ahol a kiállítás 1935-ben nyílt meg. A múzeum gyűjteményének nagy része a II. világháborúban megsemmisült. 1949-ben szilárdult meg újra a múzeum helyzete, ekkor még kölcsönzött kiállítási tárgyakkal működött. A háborús veszteség utáni gyűjtőmunka nyomán 1967-ben már saját anyagra épülő állandó kiállítás nyílt.
A keszthelyi Balatoni Múzeum 1898 augusztusában alapították.. Ekkor ajánlották fel a múzeum számára az első letétet. A gyűjtemény első darabjait Csák Árpád régészeti gyűjteménye alkotta. Utána alakult meg a természettudományi osztály és kezdődött meg a könyvtári állomány gyarapítása. A néprajzi gyűjtemény alapjait Sági János tette le. 1925-ben kezdték építeni a múzeum új épületét, ahol a kiállítás 1935-ben nyílt meg. A múzeum gyűjteményének nagy része a II. világháborúban megsemmisült. 1949-ben szilárdult meg újra a múzeum helyzete, ekkor még kölcsönzött kiállítási tárgyakkal működött. A háborús veszteség utáni gyűjtőmunka nyomán 1967-ben már saját anyagra épülő állandó kiállítás nyílt.