A kép a Történelmi arcképcsarnok című könyvben jelent meg, melyet Dolinay Gyula írt. Dolinay 1850-1918 között élt és alkotott. Középiskoláit Debrecenben végezte, egyetemi hallgatóként került fel Budapestre, ahol 1869-ben elindította a Tanulók Közlönye című ifjúsági lapot. Ettől kezdve az írásnak élt. Cikket írt a Néptanítók Lapjába, a Honba, a Családi Körbe. Több lapnak is a szerkesztője, valamint kiadója volt a Tanulók Közlönyén kívül. Ilyen volt - a teljesség igénye nélkül - a Tanuló Ifjúság Lapja, a Kis Újság, a Szabad Magyarország, valamint a Lányok Lapja.
A Wekerletelep a XX. század első negyedében épült Kispesten a Határ út, a Nagykőrösi út, az Ady Endre út és a Rákóczi utca által határolt területen. A képen a Kós Károly tér lakóházai láthatóak a Kós-kapuval.
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk az évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.