A Balaton melletti település képét őrző levelezőlap egy festmény alapján készült, magát a lapot a 20. század első felében adták postára. A város azóta sokat változott, de jellegzetes fekvése alapján ma is jól felismerhető ezen a madártávlatból készült festményen. A keszthelyi Balatoni Múzeum Képeslaptárában található.
Tornyai János Tájkép című festménye. Az Antal-Lusztig gyűjtemény darabját az 1910-es években festette a művész. A képen szél fújta táj látható, fákkal, két emberi alakkal gémeskúttal. A színek komorak, halványak, erősen kevertek, a talaj zöldesbarnái mellett a szürke ég kilátástalanságot sugall. A debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban található a képről készült fotó.
A Debreceni Művelődési Központban 2012-ben környezetvédelmi program keretében előadásokon mutatták be a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát. A bolygónk tüdejét alkotó fák megőrzése érdekében a csomagoló anyagok használatának visszaszorítása fontos feladat, fogalmazták meg a rendezvényen. A Debreceni Művelődési Központ rendezvényének archív felvétele.
A Viski Károly Múzeum (Kalocsa) tulajdonában fellelhető fényképen a Duna, Magyarország és egyben Közép-Európa legnagyobb folyója látható, felette felhők úsznak a világos égbolton. A folyón csónakok. A képet Kovács László (1940-2003) készítette.
Hórusz-fiúk elnevezésű amulettek a Szépművészeti Múzeum késői kori Egyiptomi Gyűjteményéből. Egyiptom ókori története az emberi tudás történetének kezdetén helyezkedik el, a fáraók birodalma régóta áll az érdeklődés központjában. A kiállítás anyagáról készült képeslapot a Balatoni Múzeum Képeslaptára őrizte meg.